A háború köde

A StarCraft II wiki wikiből

A háború köde (angolul Fog of war) a StarCraft II térképeit lefedő részben áttetsző lepelhatása.

A háború köde arra szolgál, hogy a játékosok építkezéseit, gyártásait és különféle felderítő- és hadmozdulatait elrejtse ellenségei elől. A kis térkép (Minimap) folyamatosan kijelzi, ha egy baráti vagy szövetséges egység vagy épület megjelenésével és mozgásával felfedi a háború ködét, ezzel észlelhetővé téve az alatta megbúvó ellenséges egységet, épületet avagy tevékenységet. Ha a játékos továbbhalad vagy visszatér korábbi pozíciójához, a háború köde ismét ellepi a korábban felderített területet és csak az ellenséges építkezések akkori lenyomatai maradnak észlelhetők. Ez addig marad így, amíg ő vagy szövetséges társa újra fel nem keresi a korábbi helyszínt, ezzel frissítve a terepről meglévő korábbi információkat.

A 3 dimenziós harctéren a háború köde homályként fedi le a pályát, amit úgyszintén csak a játékossal azonos vagy vele szövetséges célpontok tudnak eltüntetni, de az adott pálya minden egyes terepeleme (víz, domb, lejáró) illetve a minden játékos számára semleges egység és épület ez alatt is kivehetőek lesznek.

A háború ködét nem lehet szabadon, kockázat nélkül tartósan felfedve hagyni, viszont a Terran által használt Sensor Tower képes azalatt is észlelni az ellenséget, amiket apró vörös felkiáltójellel megjelölve tulajdonosa és annak szövetségeseinek tudtára adhat, míg az Orbital Command által használt Scanner Sweep a térkép bármely pontján bevethető, ahol pár másodpercre felfedi a lepelt és az álcázott egységeket.

Látóhatár

A látóhatár (angolul line of sight) az a tartomány, amelyen belül az adott egység vagy épület képes felfedni a háború ködét. Minden esetben teljes kört ír le, de minden egységnél és épületnél változó annak hatósugara.

A látóhatár távolsága ugyanakkor nem egysíkú érzékelés; a terep domborzati viszonyai a helyzet függvényében segíthetik illetve ronthatják az egységek és épületek esélyeit, mivel a dombok és feljárók alatt radikálisan csökken a látótávolság, míg ezek felett természetes rálátást és támadási pozíciót nyújthat. Csak a légierők, a repülő Terran épületek és a rendkívül magas Protoss Colossus mentesül ettől a korláttól.

A természetes térbeli elhelyezkedés mellett előfordulnak olyan terepakadályok (ipari- és hamufüst, magas bokrok vagy más növényzet), amelyek térbeli elhelyezkedésüktől függetlenül képesek ugyanazt a látáskorlátozást előidézni.

Képek

imagethumb.php?id=2725&image=2725.jpg

Személyes eszközök
StarCraft II Hungary