Eme kis, robot-vezérelt egységek elsődleges feladata a nehezen elérhető területek feltérképezése és kisebb-nagyobb csaták megörökítése. Az erről készült felvételek a protoss archívumba kerülnek későbbi elemzésre. Az összetett érzékelőik kevés helyet hagynak védelmi berendezéseknek, viszont könnyűszerrel észreveszik a láthatatlan, vagy rejtett ellenségeket. Ez a képességük a háború elengedhetetlen kellékévé teszi az Observereket.
A mély-űr felfedezésére szánt Observerek gyakran semmiféle páncélzattal nem rendelkeznek, ellentétben a csatákban is részt vevő társaikkal. Ez utóbbiak fel vannak szerelve egy álcázó rendszerrel, amivel eltűnhetnek ellenfeleik szeme elől. Kis méretük miatt nem szükséges sok energia a mező hosszú távú fenntartásához, működése közben az nem fogyaszt semmit.
Az Observer a játék leghatékonyabb felderítője, mivel nemcsak felfedezi a szabadon észlelhetetlen ellenségeket, de maga is addig álcázva végezheti munkáját, amíg egy másik detektálásra képes egység vagy épület hatósugarába nem kerül. Gyakorlatilag a játék legelejétől a legutolsó döntő csatákig szabadon mozoghat a pályán anélkül, hogy tartania kéne a lebukástól. Protosshoz mérve olcsó, így ha van rá lehetőség, mindig tartson egy-két Observer a csapatokkal, nehogy egy váratlan Dark Templar- vagy Roach rajtaütés veszteségeket okozzon.
Az Observer állandóan láthatatlan, így Detector képességű egység vagy épület hatósugarán kívül vagy egyéb felfedő hatások nélkül gyakorlatilag sértetlenül képes mozogni.
Az Observer képes leleplezni a láthatatlan, a föld alá bújt, a hallucinált, és az álcázott ellenséges egységeket és épületeket. A képesség passzív, így állandóan kifejti hatását, hatósugara pedig megegyezik az egység eredeti látótávolságával. A felfedezett ellenséget addig lehet szabadon látni, és célzottan támadni, amíg ki nem kerül az Observer hatósugarából.
Az egység vagy épület képes érzékelni a láthatatlan és a föld alá bújt egységeket vagy épületeket. Továbbá képes megkülönböztetni a hallucinált egységeket az eredetiektől. További információk itt.